Kornai aláírásával kezdődik a Corvinus kutatóinak petíciója
Az egész értelmiség elleni támadásnak tartják a Budapesti Corvinus Egyetem Összehasonlító és Intézményi Gazdaságtan Tanszékének oktatói és kutatói a kormány CEU-ellenes törvénytervezetét.
Az egész értelmiség elleni támadásnak tartják a Budapesti Corvinus Egyetem Összehasonlító és Intézményi Gazdaságtan Tanszékének oktatói és kutatói a kormány CEU-ellenes törvénytervezetét.
Állásfoglalásra kértük a CEU ellehetetlenítését célzó törvény ügyében Lánczi Andrást, a Corvinus rektorát, akit Orbán Viktor egyik főtanácsadójaként tartanak számon. A hvg.hu számára megküldött válaszból hiányzik a kemény állásfoglalás, de sokat mondó, hogy Lánczi emlékeztet arra: intézménye nevében ő március 27-én írt alá együttműködési megállapodást a CEU-val.
Tiltakozó nyilatkozatot, egyben felhívást tett közzé a Közép-európai Egyetem (CEU) elleni támadás miatt a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi és összehasonlító adójoggal foglalkozó tanára.
Balog Zoltán miniszter az ELTE-n indított társadalmi nemek (gender) tanulmányok szakra válaszul bejelentette, a Corvinuson családtudományi mesterképzési szak indul szeptembertől. Kiderült, még csak az előkészületek zajlanak.
Az ELTE-n induló gender szak ellen a családtudományi mesterképzést indít a Corvinuson az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Balogh Ákos Gergely a Corvinus Egyetem kommunikációs vezetője lesz.
Az elsőéves hallgatókat több intézmény gólyatáboraiban megalázó eljárásoknak vetik alá – derült ki hallgatók beszámolóiból. Orális szex gyümölccsel, leborotvált fanszőrzet megivása, anyaszült meztelenre vetkőzés – csak néhány a bevált praktikák közül.
Lánczi András, a Századvég Alapítvány volt vezetője megkapta kinevezését Áder Jánostól.
Újjáalakult júniusban a Századvég Alapítvány kuratóriuma, miután a testület két tagját egyéb tisztségekre kérték fel. Az elnökhelyettesi tisztséget G. Fodor Gábor stratégiai igazgató vette át.
Ez nem lopás, kérem, hanem elmélet, mint a komcsiknak! Ja nem: nekik volt olyanjuk.
Nem tagadja, sőt büszkén vállalja, hogy a Századvég munkája a mai napig a magyar kormányt, ezen belül a miniszterelnököt támogatja. Lánczi András filozófus, a Corvinus Egyetem rektora a HVG e heti portréjában mesélt arról, mikor ismerte meg Orbán Viktort, hogy hol találkoznak elképzelései a Matocsyéval, és könnyedén felveti, mit kockáztatnak azok, akik ma maffiaállamot emlegetnek.
A jegybanki alapítványok arra még válaszoltak, hogy nyilvánosságra hozzák-e a szerződött vagy támogatásban részesült magánszemélyek nevét (nem), a durva, személyi átfedésekkel és összefonódásokkal tarkított támogatási gyakorlat miatt viszont nem voltak hajlandóak magyarázkodni.
Orbán Viktor társadalmában az engedelmesség sokkal fontosabb, mint a szaktudás vagy az önállóság, így egészen félelmetes emberkép van kibontakozóban. A végletekig kiéleződtek a feszültségek, aminek az az alapvető oka, hogy "mostanra annyira kizsigerelték a társadalmat, annyira leromlott az egészsége, a tudása, a tartása, hogy lassan a fejünkre omlik az egész". Interjú Deák Dániellel, a Corvinus nemzetközi adó- és pénzügyi joggal foglalkozó professzorával.
Egyedüli pályázó volt a rektori posztra a Századvég vezetője, akit három érvénytelen szavazat mellett megválasztottak a posztra a héten. Az egyetem szerint az intézmény előtt "dinamikus fejlődési lehetőségek" állnak.
Vendégelőadókat hívott meg, így viccelte meg az óráján megjelenő újságírókat Orbán Ráhel, aki szabadkozott diákjai előtt, amiért az órán megjelent a média. A helyszínen lévő tudósítónk véleménye szerint Orbán Ráhel szépen beszél angolul.
Szerdán második alkalommal vehették át a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) hallgatói a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által felajánlott ösztöndíjak megszerzéséről szóló okleveleket az MNB központjában. Ha jól számolunk, fejenként átlagosan több mint egymilliós ösztöndíjat kaptak.
Egyáltalán nem biztos, hogy az MNB veszi meg a Bálnát – írja a Figyelő, mely szerint bár a Corvinus Egyetem melletti épület továbbra is eladó, Tarlós István főpolgármester nem akarja azt az egyetlen jelentkező, a jegybank kezére juttatni.
A március 15-ei tüntetés után az lesz a tanárlázadás legnagyobb kihívása, hogyan tereljék közös platformra a különböző követeléseket megfogalmazó szakmai és civil szerveződéseket - ez volt a Corvinuson tartott kerekasztal-beszélgetés legfontosabb tanulsága. A miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára szerint a mostani közoktatási rendszerre már felesleges több pénzt költeni, mert egy teljesen újra van szükség.
Az Orbán-kormány energiapolitikája annyira csak Paksra koncentrál, hogy elfelejtette lereagálni az utóbbi években megfigyelhető energiapiaci változásokat, melyek sürgős stratégiai újratervezésért kiáltanak - mondta a hvg.hu-nak Kaderják Péter, a Corvinus Egyetemen működő Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) igazgatója, aki szerint elkerülhetetlennek látszik, hogy Paks II. megvalósítására uniós közbeszerzést írjanak ki, és piaci alapon megmérjék, megéri-e.
A nemzetgazdasági miniszter szerint megmarad a Budapesti Corvinus Egyetem.